Öreg Rádiók kiállítása -Perneky Sándor magángyűjteménye

Ipolynagyfalu, 1876. november. 27. - Nógrádverőce, 1956. február 13.

1904-ben lépett a posta szolgálatába, s 1908-tól már az újonnan szervezett Műszaki Felügyelőségnél dolgozott, ahonnan a műszaki fejlődés megkívánta szakmai ismeretek elsajátítása érdekében számos külföldi tanulmányúton vett részt Olaszországban, Németországban, Svájcban, Ausztriában, Palesztinában, Törökországban, Egyiptomban, illetve az Amerikai Egyesült Államokban. 1914-ben távíróépítő osztagvezetőként vonult be, s 1915-tôl 1917 végéig mérnökhadnagyként az I. világháború különböző harcterein teljesített szolgálatot. 1919. január 1-jtôl a Hollós József vezérigazgató által ekkor felállított Budapesti Távíró és Távbeszélő Igazgatósághoz osztották be, s az átszervezések eredményeként 1921-tôl a vezérigazgatóság távíró és távbeszélő üzemi ügyosztályának helyettes vezetőjévé, 1926-ban vezetőjévé nevezték ki, majd 1929-tôl a dr. báró Szalay Gábor vezérigazgató által visszaállított Budapesti Távíró és Távbeszélő Igazgatóság vezetésével bízták meg. 1932-tôl a vezérigazgatóság távíró és távbeszélő műszaki főosztályát vezette. Szaktudásának köszönhetően pályája során végig bizalmi állásokat töltött be, ennek megfelelően különleges, felelősségteljes megbízásoknak kellett eleget tennie. 1924-ben például a budapesti távbeszélőközpontok automatizálása megkívánta hálózatátépítési munkálatok tervei Budapest és Bécs közötti távkábel üzembe helyezése, a budapesti távbeszélő-hálózat bővítése és automatizálása. 1934-ben a lakihegyi nagyadó üzembe helyezése körüli munkálatokban szerzett elévülhetetlen érdemeket. Továbbá több társadalmi szervezet választmányi és rendes tagja is volt, s elődeihez hasonlóan tevékeny részt vállalt az intézmény egyesületi életében is: a Magyar Királyi Posta Jogász és Mérnök Egyesületében a mérnökszakosztály elnöke, majd az egyesület elnöke volt. Vezérigazgatói kinevezésekor (1935. július 17-én) igen nehéz örökséget kapott, rövid négyévi műkése alatt a megoldandó feladatok sokaságával találta szembe magát, tehát külön érdeme, hogy ilyen körülmények között is maradandó értékeket hagyott örökül mind szociális, mind műszaki téren. Személyében egy újabb gépészmérnök került a Magyar Királyi Posta élére, akit addigi postai munkássága alapján pályatársai a munkában acélozott, a feltűnést soha nem kereső, a felelősséget helyesen értelmező, azt minden körülmények között vállaló, ezért a vezetésre elhívatott magyar tisztviselő példaképének tartottak. Nevéhez fűződik a Magyar Királyi Postáról szóló 1936. évi XXXV. törvénycikk kihirdetése, amely Magyarország első postatörvénye. Kiváló műszaki szakemberként a műszaki szolgálat óriási fejlesztését érte el. Többek között átépítette a központi távírdahivatalt, s modern távírógépekkel szereltette fel, aminek előnyei a Felvidék és Kárpátalja visszacsatolásakor, forgalomba való bevonásakor mutatkoztak meg. Az újjáépült, új helyiségbe költözött, korszerű berendezésekkel felszerelt rádióüzem-központot 1938. március 30-án adta át a forgalomnak. Májusban a Budapesten megrendezett eucharisztikus kongresszuson képviselte a magyar postát. Hivatalának utolsó évében fejeződtek be az Erzsébet Távbeszélő Központ szerelési munkái, amelynek épületében nyert elhelyezést a Budapesti Postaigazgatóság, a Budapest 7. számú postahivatal és a Bélyegmúzeum is. Eredményei között említhetjük a postaszállítás fejlesztését, a vidéki postaházak építésének folytatását és az automata központok bővítését is. Humánus vezetői magatartásával vezetőtársai mellett az egész magyar posta személyzetének megbecsülését élvezte, 35 postai szolgálatban eltöltött esztendő után 1939. június végével vonult nyugalomba. Néhány nappal a kitelepítési véghatározat kézhezvétele előtt, 1951. június 30-án, mintegy megsejtve az eseményeket feleségével önként elhagyták a fővárost, és a Nógrád megyei Ősagárdon telepedtek le. A kikézbesített véghatározat szerint eredeti foglalkozása „Baeder Illatszergyár igazgatósági tagja, államtitkár, posta vezérigazgató” volt. Neki és a vele együtt élő családtagjainak 24 órán belül el kellett hagyniuk lakásukat (Budapest, II. Fillér utca 25. fszt. 4.), hogy a rendőrség kivezényelt emberei kényszertartózkodási helyükre (Gyulaháza, Petőfi Sándor utca 41.) szállítsák őket, ahol be kell költözniük az ott lakó gazdálkodó („kulák”), Rácz Péter által számukra felszabadított 4x4 méteres szobába. A Belügyminisztérium augusztus 10-én kiadott egy határozat, mely kimondta, hogy rá és nejére vonatkozóan a jelenlegi tartózkodási helyüket (azaz Ősagárd települést) jelölték ki kényszertartózkodási helynek. Ő és felesége, akik nem akartak a fővárosba visszatérni, csak azt kérelmezték, hogy időnként elhagyhassák kényszerlakhelyüket orvosi kezelés céljából, mivel a faluban erre egyáltalán nem volt lehetőségük.

Forrás: Bartók Ibolya: Az önálló Magyar Posta fejlődése 1867 és 1944 között, Posta 2007.10.