Kérlek támogasd a Rádiómúzeumot működtető Alapítványt
A támogatásoddal a Rádiómúzeum létezését segíted!

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

Sopron, 1840.–Budapest, 1904.10.19.

Mérnök, a magyar híradástechnikai ipar úttörője. Szaktanulmányait a kremsi hadmérnökkari iskolában végezte s 1868 ig a hadsereg kötelékében szolgált. Ekkor katonai pályáját otthagyva, a távírászat szolgálatába lépett. Részt vett több nagy távolságú távíróvonal megépítésében (Békéscsaba, Gyula, Pozsony), majd a Kassa-Oderbergi Vasútnál működött. 1878-ban önállósította magát, szerény mechanikai műhelyt nyitott, hol kezdetben távíró- és telefonberendezési cikkeket állított elő. Üzemét egyre bővítve, rátért a vasúti jelző-, majd 1906-tól – Székely Imrével társulva – a vasúti biztosítóberendezések gyártására is. E cikkekből a MÁV egyik főszállítója volt. Gyárából fejlődött ki a Telefongyár. 1917 -ben Klera fedőnév alatt a Telefongyár megépíti az első katonai rádiókat. A Klein Rádiókat először az olasz fronton használják. Magyarországon elsőként detektoros rádiókészülék gyártása kezdődik a Telefongyárban. Ezt később telepes-, rövid-, közép- és hosszúhullámú rádiókészülékek nagybani gyártása követi. A cég Angliába nagy mennyiségű fejhallgatót szállít.


adidas NMD Human Race

Kiegészítő információk